Facebook Like Box

Üvegfal, üvegkorlát, egyedi zuhanykabin készítés

Üveglépcső légies könnyedséggel

Üveglépcső légies könnyedséggel

Üveglépcső légies könnyedséggel

A modern, különleges hatást keltő belsőépítészeti megoldások mindig is nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen segítségükkel irodák, otthonok, szórakozóhelyek egyedi megvalósítással alakíthatóak. Napjainkban egyre többen érdeklődnek az üvegben rejlő lehetőségek iránt, és a hagyományos tolóajtó, nyílászáró vagy éppen kádparaván mellett ma már lehetőségünk van arra is, hogy járható üvegfelületként építsük be azt otthonunkba.

Ennek egyik nagyszerű módja az üveglépcső, amelyet választhatunk a tetőtér megközelítésekor, de a nagy belmagasságú ingatlanok esetében remekül mutató galéria eléréséhez is remek döntés lehet. Az üveglépcső nagy előnye, hogy nem vesz el a térből sokat, így légies, könnyed hatást kel akkor is, ha méretét tekintve tetemes négyzetmétert megkíván. Galéria kialakítása során érdemes elgondolkodni azon is, hogy a járható üvegpadló is helyet kapjon a kialakítás során, sőt, az üveglépcső keltette hatást még tökéletesebbé tegyük üvegkorlát választásával. Olvasd Tovább

Járható üvegfelület edzett biztonsági üvegből

Biztonsági üveg

Biztonsági üveg

Van egy olyan belsőépítészeti megoldás, amely minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvend, ez pedig nem más, mint a járható üvegfelület. Az elmúlt években hazánkban is mind több helyen megtalálható a különleges padlórendszer, amelynek segítségével egészen egyedi hatást kelthetünk.

A sokáig csak éttermekben, hotelekben vagy szórakozóhelyeken látható járható üvegfelület azonban ma már minden további nélkül elérhető otthonunk felújítása során is. A látványos megoldásnak köszönhetően fényáteresztő padló kialakítás érhető el, és akár több négyzetméternyi, vagy csak egy-egy csíkban alkalmazható felületeket is elérhetünk, ráadásul maximális biztonsággal, hiszen arra bútorokat helyezhetünk, vagy a közlekedés során kihasználhatjuk előnyeit. Olvasd Tovább

Bontsa meg a teret üveg térelválasztó segítségével!

Üveg

Üveg

Hazánkban elsősorban polgári lakások esetében szoktak előfordulni olyan nagy terek, amelyeknél sokszor problémát jelent a lakberendezés. Az egyedi belsőépítészeti megoldások közül csupán egyaz üveg térelválasztó, amely rendkívül mutatós választásnak bizonyul akkor, ha teret szeretnénk megbontani.

A külföldön elterjedt loft lakások esetében gyakori, hogy üveg felületeket alkalmaznak mind a lépcsőfeljárók, mint a galéria korlátok készítésekor, de a hatalmas üveg ablakok és ajtók is nagy népszerűségnek örvendenek. Az üveg térelválasztó esetében akár egyedi felületi kialakítás mellett is leteheti a voksot, hiszen többféle savmart technológia is rendelkezésre áll annak érdekében, hogy mintákat, ábrákat lehessen az üvegre készíteni. Olvasd Tovább

Üvegfal a lakás több pontjára

Üvegfal

Üvegfal

Az üveg felületek minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendenek manapság, hiszen rendkívül sokféleképp felhasználhatóak, és a modern megoldásoktól kezdve az egészen exkluzívak is megvalósíthatóak a fürdőszobától kezdve egészen a nappaliig. Az üvegfal akár egyedi méretezésben is kialakítható, így legyen szó az előszobáról, vagy a nappali teraszra nyíló részéről, a biztonsági üvegből készült felület fényáteresztő és mutatós lehetőséget kínál a lakberendezésre.

A belsőépítészet terén elterjedt üveget egyébként a konyhában, csempék helyett is szokták használni, hiszen rendkívül könnyen tisztítható és mutatós is egyszerre. Az üvegfal beépítés során érdemes szakemberre bízni a feladatot, ugyanis a szigetelés szempontjából az illesztésekre fokozottan érdemes figyelni. Olvasd Tovább

Üveg falburkolat különleges stílusban

Üveg falburkolat

Üveg falburkolat

A különleges megoldások kedvelője, és szívesen létrehozna egészen egyedi megvalósítással bíró részeket otthonán belül? A természetes alapanyagok mellett az üveg is egyre nagyobb népszerűségnek örvend manapság, ugyanis annak felhasználhatósági köre és a benne rejlő lehetőségek gyakorlatilag egyre szélesebbek.

Az üveg falburkolat különösen egyedinek bizonyul, segítségével hely takarítható meg, ráadásul a speciális felületkezelésnek köszönhetően minták és ábrák is az üveg felületébe marhatóak. Az üveg falburkolat mellett természetesen számos egyéb felhasználási köre is ismert a biztonsági üvegnek, amely kiválóan alkalmas egyedi zuhanykabinok készítésére, de akár a járható üvegfelületekben rejlő lehetőségeket is érdemes átgondolnia. Legyen szó akár kádparavánról, vagy a tető üveggel történő kialakításáról, ma már kiemelt strapabírósággal, és maximális biztonságot nyújtva állnak az üveg felületek rendelkezésünkre. Olvasd Tovább

Egyedi zuhanykabin igényes fürdőszobákba

Egyedi zuhanykabin

Egyedi zuhanykabin

A fürdőszoba kialakításakor egy sor tényezőre érdemes figyelni, hiszen ez a helyiség nem csak a design, de a funkció szempontjából is meg kell, hogy feleljen a felé támasztott követelményeknek. Szeretünk olyan helyen tisztálkodni és felfrissülni, amely igényes, és a szaniterek, valamint a világítás is kényelmünket szolgálják. Az egyedi zuhanykabin kifejezetten az olyan fürdőszobákba javasolt, amelyek méretezésükből adódóan a hagyományos típusokhoz talán nem megfelelőek.

Fürdőszoba felújítás előtt érdemes átgondolnia, hogy valóban szükséges-e a fürdőben tartania a mosógépet, hiszen napjainkban már számos otthonban a konyhában is ideálisan beépíthető az. Ezzel sok helyet fel lehet szabadítani a kis alapterületű fürdőszobákban. Egyébként egyedi zuhanykabin vásárlás alkalmával érdemes tudni, hogy ma már kifejezetten olyan biztonsági üvegből kerülnek ezek legyártásra, amelyek maximális biztonságot nyújtanak még ebben a nedves helyiségben is. Olvasd Tovább

Zuhanyfal fürdőszoba felújításakor

Zuhanyfal fürdőszoba felújításakor

Zuhanyfal fürdőszoba felújításakor

A nyár a felújítások és korszerűsítések időszaka, mely során gyakran esik a választás a fürdő átalakítására.  Régi és új építésű ingatlanok esetében egyaránt fontos szerepet tölt be ez e helyiség, hiszen korántsem mindegy, milyen kényelmes körülmények között van lehetőségünk a tisztálkodásra és a fárasztó munkanap utáni felfrissülésre. Nem csak a bútorok és a szaniterek kiválasztására érdemes azonban odafigyelni, hanem a zuhanyzó kialakítására is.

A zuhanyfal egészen egyedi lehetőségeket rejt magában, és akár különleges méretű változatok is elkészíthetőek. Kifejezetten a fürdőszoba esetében szokott előfordulni, hogy az egyedi méretekhez igencsak nehéz előre gyártott berendezéseket kapni. Nincs ez másként akkor sem, ha zuhanyfal vásárlás előtt állunk, s ilyenkor kifejezetten jól jön az olyan szolgáltatás, mely egyedi méretre gyártott zuhanyfal előállítást kínál. Olvasd Tovább